Ma már nagyon sok mindenre mondjuk azt, hogy félünk valamitől. Még teljesen jelentéktelen dolgokra is. Pedig ezzel csak plusz stresszt okozunk magunknak és ezen kívűl még sok negatív hatással vannak ránk félelmeink. Minden nap, ha nem is tudatosan, de biztos vagyok benne, hogy beszélünk róla vagy gondolunk rá. Nem is vesszük észre mennyire körül vesz minket a félelem érzése. Hányszor mondjuk vagy fordul meg a fejünkbe, hogy csak a

félelmünkel ne találkozzunk. Abban reménykedsz, hogy ne történjen meg veled a "retteget dolog". Bár azt mondjuk, hogy "jobb félni, mint megijedni", szerintem megijedni csak váratlan dolgoktól tudunk és attól még, hogy valamitől félünk nem biztos, hogy tisztában vagyunk a következményeivel vagy a tényleges hatásaival. Ilyenkor csak a félelmünket látjuk magunk előtt és sokkal rosszabbnak látjuk a dolgot, mint amilyen valójában. A félelemmel azt érjük el, hogy uralkodni kezd rajtunk és tudatalatt ott lappang a gondolatainkba és ahogyan a jó dolgokat is, ezt is be tudjuk vonzani magunknak. Lehet sok évbe vagy csak pár napba telik, de biztos, hogy az életben találkozni fogunk a félelmünkkel és akkor tényleg szembe kell néznünk vele. Ezt viszont, nem mindegy hogyan tesszük. Ha nem rettegünk ettől akkor, teljesen nyugodtan tudjuk az akadályt venni és átgondolva reagáljuk le azt, de ha eluralkodik rajtunk a félelmünk egy szorongó, stresszes helyzetet idézünk elő magunknak igazából teljesen feleslegesen. Ez a stresszes helyzet végig elkísér minket amíg nem tanuljuk meg ezt kezelni, és ez a rettegés további negatív hatással van ránk akár testileg, akár lelkileg. Persze teljesen természetes és egészséges dolog a félelem, de csak addig amíg ez nem válik görcsössé és már szinte rettegéssé. Az utóbbi időszakban én nagyon sok helyzettel találtam magam szembe amire eddig azt mondtam, hogy én ezt biztos nem bírnám ki, vagy csak az ne történjen velem. Nem tudhatjuk mikor találkozunk velük szembe ezért kell felkészülni rájuk. Ezt pedig csak úgy tudjuk megtenni, ha hozzáállásunkon és szemléletmódunkon változtatunk. Tudom, hogy ha más mondja csak és beszél róla sokkal nehezebb még az erre való elhatározás is, sőt a megvalósítás még nehezebb. Viszont csak az első lépések nehezek. Megtalálni mindenkinek azt a módszert, utat amivel ez könnyebben megvalósítható és azt a hozzáállást, amivel kiegyensúlyozottabb félelem mentes élelet tudunk élni. Én csak saját tapasztalataimból tudok tanácsokat adni, amik nekem segítettek bátrabb életet élni.  Persze minden ember egyéni és saját magának kell kialakítani azokat a trükköket amik számára segítségül lehetnek. 

Az első amit ilyenkor tennünk kell, leülni kicsit és gondolkodni. Picit olyan mint egy nyomozás csak most saját magunk után, pontosabban a félelmünk után:
Előszőr is nagyon fontos, hogy tudjuk mitől is félünk igazából. Ez bután hangzik elsőre, hiszen ki ne tudná mitől fél, de sokszor csak felszínesen határozzuk meg vagy csak egy gyűjtő nevet alkalmazunk rá, hogy érthetőbb legyen mondok egy példát: Egy kisgyereket az iskolában az első napján kicsúfolták. Ezek után ő azt mondja, hogy fél iskolába menni, mert fél azoktól a gyerekektől akik gyúnyt űznek belőle. Pedig igazából nem a gyerekektől fél, hanem attól a megalázó szitúációtól, amit azok a gyerekek okoznak. Igaz, hogy ők a probléma okai, de most kivételesen nem ez a fontos elsődlegesen számunkra.
Vagy például, ami szerintem a legtöbb embernek nagy félelemmel jár az már maga a fogorvos gondolata. Számomra egy kisebb rejtély még, hogy az emberiségnek miért ekkora fóbia a fogorvos téma. Én arra tudok csak gondolni, hogy vagy az első fogorvos élmény volt olyan rossz ami nyomot hagyott bennünk, vagy amit a minket körülvevőktől kapunk az van ránk ekkora behatással. Ennek pontos okáról nem nagyon tudok nyilatkozni, mert én soha nem voltam ennek szenvedője, csak amit a környezetemből láttam abból szűrtem le ezt, de igazából nem is fontos. Itt sem magától a fogorvostól a személytől, se a rendelőtől, műszerektől félünk habár vannak akik azt monndják már a hanguktól, látványuktól rosszul vannak. Ez csak egy berögzültség, ami átalakítható. Igazából a fájdalomtól és annak következményeitől félünk. 
Sorolhatnánk még példákat, de remélem ezekkel meg tudtam értetni mire gondoltam. Első lépésként tehát le kell tisztázni mi is az amitől pontosan félünk. 
Másodikként jön az amikor ennek az okát nézzük. A példákban ugye a csúfolódó gyerekek, vagy a fogorvos.

Ha ezekkel megvagyunk és letisztáztuk magunkban a félelmeink okait, kicsit tovább gondolkodunk azon mit tennénk ha éppen benne lennénk abban a szituációban. Éljük bele magunkat a helyzetbe. Akár be is csukhatjuk a szemünket. Engedjük meg, hogy érezzük azt a feszültséget, félelmet ami azzal a szituációval jár. Éljük át! Közben pedig, próbáljunk megnyugodni (fontos, hogy ne azzal nyugtassuk magunkat, hogy ez nem a valóság és maradjunk ebben a szizuációban!) átgondolni, mit tennénk most. Most van időnk alaposan átgondolni, mi a helyes. Keressük meg a legjobb megoldást, hogy ezen túl legyünk és nézzünk szembe a helyzettel. Játszuk le az egészet a fejünkbe. Gondoljunk bele, mi bajunk lehet belőle. Ha teljesen ezzel szembesülünk rájövünk, hogy feleslegesen féltünk eddig, mert semmilyen életbe vágó dolog nem történik és inkább megkönnyebbülünk utána. Arról nem is beszélve, hogy ezzel az önbecslésünket is ápolgatjuk, hiszen büszkék lehetünk magunkra. Képesek voltunk ennek a helyzetnek a megoldására. Fontos, hogy megtanuljuk , nem a félelmeink irányítanak minket, hanem mi uraljuk őket.

Ha ez sikerült utána jön még egy nehéz feladat, a gyakorlatban is szembe nézni vele. Aki mindennap találkozik félelmével annak holnap itt a lehetőség, ideje talpra állni és elűzni a félelmet. Aki csak egy szituációtól fél (pl.:fogorvos) annak azt tudom javasolni, hogy holnap kérjen időpontot akár csak egy rutin vizsgálatra, de találkozzunk minél előbb vele. Fontos, hogy szemünk előtt legyen az az érzés amit a gyakorolt szituációban éreztünk. Érezzük vissza, miket tapasztaltunk akkor és, hogy akkor se történt semmi baj és most sem történhet.

Sokszor bele se gondolunk reálisan, hogy félelmeinkkel pont az egészségünknek állítunk akadályt az előbbi példákból is látva. Ott van az a szempont, hogy alapvetően is a szorongó érzés kivetül testi egészségünkre is. 
Aztán a fogorvosos példánkból is látszik, félelmünk miatt nem megyünk el, és inkább elviseljük a fájdalmat, betegséget, várunk, pedig az állapot az idővel csak súlyosbodik, ahelyett, hogy szembe néznénk és segítenénk saját magunkon. 

Mindenkinek saját döntése, hogy inkább a félelmeivel él együtt vagy bátran és egészségesen!

Sok bátorságot kívánok mindenkinek!